spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Kezdőlap arrow Napraforgó arrow 2009. szeptember arrow "Ismerd meg Lengyelországot" - hagyományőrző utazás immár 9. alkalommal
"Ismerd meg Lengyelországot" - hagyományőrző utazás immár 9. alkalommal
2009. szeptember 17.

A Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesület és Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata szervezésében immáron 9. alkalommal került sor az „Ismerd meg Lengyelországot” c. hagyományőrző utazásra, amelyen egyesületi tagok és a lengyel iskola tanulói vettek részt.

Július 16-án (csütörtökön) este 21 órakor indultunk, s útközben, másnap délelőtt Wroclaw városában tartottunk mintegy 3 órás pihenőt. Ezalatt megtekintettük az Ó-város nevezetességeit, majd ezt követően folytattuk utunkat a célállomásunkra: Poznanba.

18-án (szombaton) reggeli után Poznan legrégebbi város részében, a Tumski szigeten (Ostrów Trumski) tettünk sétát, ahol a Szent Péter és Pál Katedrálisban (az ország legrégebbi temploma) az első lengyel uralkodók kriptájának megtekintése szerepelt a programban. Innen az Ó-városba vezetett utunk, ahol délben a reneszánsz stílusú városháza toronyórájának harangjátékát, valamint a toronyból előjövő két kecske párharcát, majd a lovas katonák őrségváltását néztük végig. Mint megtudtuk, a két kecske a város szimbóluma, melyek a város címerében is megtalálható. Délután a Hangszer Múzeumban, valamint a város Történeti Makett Múzeumában jártunk. Ez utóbbiban a lengyel állam megalakulását bemutató filmet tekintettük meg.Vacsora után a városháza előtti téren jazz koncert, a templomban komolyzenei koncert várta az érdeklődőket.

19-én (vasárnap) egésznap Gniezno városával ismerkedtünk. Julianna Graczyk asszony (magyar  származású, Komárnoban született), a Gniezno városában működő Lengyel-Magyar Klub elnöke fogadta és kalauzolta csoportunkat. A városnézést a gótikus katedrálisban kezdtük, majd a ferences templom megtekintése következett, ahol a Szent Adalbert ereklye ill. IV. Béla magyar király lánya, Árpád-házi Boldog Jolán földi maradványai találhatók. Sétánk ezt követően a Béke Völgyébe vezetett, ahol 2001-ben Orbán Viktor miniszterelnök is emlékfát ültetett a szlovák, cseh és lengyel miniszterelnökökkel együtt. Pihenésképpen Julianna Graczyk asszony meghívta a csoportot az általa vezetett Lengyel-Magyar Klub székhelyére, ahol megismerhettük tevékenységüket, tapasztalatot cseréltünk a két szervezet munkáját illetően. Szálláshelyünkre visszatérve, majd a vacsorát követően Poznan Ó-városában folytatódott a szabadidő program, ahol számos kulturális rendezvény közül lehetett válogatni.

20-án (hétfőn) az egésznapi program Poznanban zajlott, idegenvezető segítségével. Elsőként az Adam Mickiewicz lengyel költőről elnevezett egyetem szomszédságában lévő „Június 1956” emlékműnél a békéscsabai lengyel iskola diákjai koszorút helyeztek el, megemlékezve a közös történelemről, mely során a lengyelországi forradalom 1956. júniusában kezdődött, majd Magyarországon októberben hasonló módon folytatódott. Ezután a császári várat jártuk körbe, amely II. Vilmos császár rezidenciája volt az I. világháború előtt, amely napjainkban kulturális központként szolgál. Utunk ezután a Citadellára vezetett, mely mintegy 100 hektáron terül el. Az idegenvezető elmondta, hogy ezen a területen több 10.000 katona síremléke található – köztük nagyon sok ismeretlen katona – akik az itt folyó harcok során vesztették életüket. A II. világháborúban használt harckocsik és repülőgépek múzeuma mellett elhaladva jutottunk el a következő emlékműhöz, melynek neve a Béke Harang, ahol II. János Pál pápa szavait vésték be mementóként: „Nem lesz egység Európában addig, amíg a lelkek nem egyesülnek.” Délután a város központjában lévő Wilson Parkban fejeztük be városnéző sétánkat. Vacsora után a szálláshelyünkön fogadtuk a Poznanban működő Lengyel Magyar Baráti Kulturális Egyesület elnökét Witold Anders urat, aki 88 éves és alapítója az egyesületnek. A jó hangulatban eltöltött esti beszélgetést közös énekléssel zártuk.

21-én (kedden)  Kalisz városába vezetett utunk, ahol idegenvezetővel először a városháza épületét, majd annak tornyából a város panorámáját tekintettük meg. Sétánkat a Szent Miklós katedrálisban, majd a Mária menybemenetele bazilikában folytattuk. Ez utóbbiban látható az ezüstből készült Szent Család oltárkép. Délután a városi archelogiai skanzenben ismerkedtünk a lengyel népi emlékekkel, mesterségekkel. Visszatérve szálláshelyünkre egy kis pihenőt követően vacsora következett, mint minden este a lengyel konyha kitűnő ételeivel.

Az esti szabadidő eltöltésére a Málta tó partján nyílt lehetőség, mely tulajdonképpen egy szabadidő központ a vízisportok kedvelőinek, mellette egy hatalmas bevásárló központtal.

22-én (szerdán) a tervezett program szerint a Málta tónál töltöttük volna a délelőttöt, de az esős idő miatt módosult a program, s a közelben lévő Kórnik vár gazdagon berendezett termeit tekintettük meg. A vár utolsó tulajdonosa Tytus Dzielynski volt, aki több ezer kötetes könyvtárat hagyott az utókor számára. A vár mellett több hektáros Arborétum is található. A várlátogatás során az idő is megjavult, így az eredetileg tervezett Málta tói programmal folytattuk a napot. 23-án (csütörtökön) reggeli után elindultunk haza. A hosszú utazás során vissza-vissza idéztük a gyorsan eltelt együtt töltött napokat, s már a jövő évi lehetséges utazási célpontról beszélgettünk.

Leszkó Malgorzata

Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesület

 

 
< Előző   Következő >
Legyen Önnek is honlapja! Készítette, szerkesztette, tárhely: CSABAPROG Kft.


spacer.png, 0 kB