spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Kezdőlap arrow Napraforgó arrow 2008. október arrow EZ TÖRTÉNT BÉKÉS MEGYÉBEN...
EZ TÖRTÉNT BÉKÉS MEGYÉBEN...
2008. oktĂłber 16.

Családi Fesztivál az „Állampolgári részvétel hetén”

Békéscsaba a 2008-as Állampolgári Részvétel Hetéhez a "Családi Fesztivál" rendezvénnyel csatlakozott. Az eredetileg három napos program a rossz időjárás miatt október 3-án, és 5-én került lebonyolításra, a békéscsabai Ifjúsági Ház szervezésében. A program egyik célja az volt, hogy a családok együtt, egymásra figyelve töltsenek el egy hétvégét, a másik célja pedig, hogy a szűkebb településrészi szomszédságok találkozhassanak egymással, a településrészen tevékenykedő közösségekkel, segítő szakemberekkel, és az őket képviselőkkel. A helyszínek informális közösségi terek voltak, ahol lehetőség nyílt párbeszédet kezdeményezni a megjelentekkel, megkérdezni őket, hogyan látják életterük nyújtotta lehetőségeiket, milyen cselekvési tervekben látnak kitörési - fejlődési lehetőséget. A bemutatkozó civil szervezetek és a szervezett programok mellett a településrész képviselői rendkívüli fogadóórát tartottak a megjelenteknek, és segítséget kaphattak az érdeklődők az elektronikus ügyintézésben is. A rendezvények alatt folyamatos volt azon kérdőívek kitöltetése – az országos ÁRH akcióhoz kapcsolódóan - amelyek az állampolgári aktivitást mérték. A rendezvény támogatója a békéscsabai önkormányzat, és három önkormányzati képviselő volt.

A megyében - a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületének koordinálásával - még Békés, Kaszaper, Gerendás, Okány, Tótkomlós, Kardoskút, Kamut, Elek településeken történt az állampolgárok aktivitását mérő kérdőívezés.


 

...Forever Dance...

Nemzetközi ifjúsági csere-program a Youth in Action (Fiatalok Lendületben)  program keretén belül zajlott Békés -Dánfokon, szeptember utolsó hetében,  melyen 6 ország fiataljai (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia és Szlovénia) vettek részt.

A fenti című program a sárándi Kárpátia 2000 Egyesület projektötlete és pályázata valamint a Kamuti Gyermekekért Alapítvány kapcsolati tőkéje nyomán valósult meg.

A résztvevő fiatalok ez idő alatt megismerték egymás kultúráját, szokásait, hagyományait és legfőképpen mindenki bemutatva a saját zenéjét, táncát, míg az itt eltöltött idő alatt egy közös (világtánc) produkciót, koreográfiát tanultak be és mutattak be a kamuti közönségnek a szeptember 27-i Falunap keretében nagy sikerrel.

A résztvevők között voltak táncosok, énekesek, vagy más érdeklődésűek is, de a közös nyelv, a tánc volt. Megismertek egy új szórakozási formát, illetve a magyar népzene és néptánc kultúrájából néhány momentumot.

A hangulatot nemcsak megalapozta, de maradandóvá is tette a közös koreográfia tanulása, a bemutatóról nem is beszélve. Mindenki megérezhette a csoportmunka, majd a siker élményét. 

Szervezők: Földesiné Püski Mária, Kovács Győző


 

Bentlakásos képzés Kétegyházán

A Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete szeptember 19-20 - án bentlakásos szakmai műhelyt szervezett Kétegyházán – elsősorban kulturális és közösségfejlesztő civil szervezetek vezetőinek.

A két napos program során előadók voltak: Kalcsó Istvánné, Kétegyháza polgármestere,

Dr. Vercseg Ilona, a Közösségfejlesztők Egyesülete tiszteletbeli elnöke, Dombi Ildikó, a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár Kulturális Irodájának vezetője, Farkas Gyula, a Medgyesegyházi Művelődési Ház vezetője.

A kétegyházi civil szervezetek közül a családi egyesület tagjai mutatták be néhány mondatban tevékenységüket, rendezvényeiket, megvalósult ötleteiket, terveiket.

Késő délután Hargittainé Megyeri Valéria, a Békés Megyei Képzőművészeti Szabadiskola Egyesület elnöke kísérte a résztvevőket a szakiskolában található galériához, ahol az egyesület alkotótáboraiban született művekből láthattak egy kiállítást.

Az esti programot színesítette a kastély megtekintése, ahol csoportkép is készült.

Szombat délelőtt Szelezsán Péter, a helyi művelődési ház vezetőjének bemutatásával - egyben a program zárásaként - a kétegyházi Román Ortodox templomba látogattak el a résztvevők.


Honismereti körséta Pusztaföldváron

Napjaink rohanó életvitele nem engedi, hogy észrevegyük a körülöttünk levő környezet szépségeit, a benne rejlő emlékeket, történelmet és elfeledteti a régmúlt időket.

Vajon mennyire ismerjük településünk történelmét, környezetünk történetét és az azt körülvevő természet régi és jelenlegi szépségeit, értékeit?!  A kérdés megválaszolására irányult a pusztaföldvári Teleház programja, amelyet 2008. szeptember 14-én rendeztünk meg játékos ismeretterjesztő program keretén belül kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A találkozón előadás hangzott el községünk történelméről, majd a jelenlévők - az elhangzottakra építve - kitöltöttek egy 15 kérdésből álló tesztet. Ezt követően - kerékpártúra keretében - a természetben is megnéztük nevezetességeinket.

Dér Andrea, Bock Imre

Pusztaföldvár - Teleház

 
< Előző   Következő >
Legyen Önnek is honlapja! Készítette, szerkesztette, tárhely: CSABAPROG Kft.


spacer.png, 0 kB