spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Kezdőlap arrow Napraforgó arrow 2008. március arrow KÉPZÉSEK, MŰHELYEK
KÉPZÉSEK, MŰHELYEK
2008. március 24.

Ez történt….

NCA információs szakmai nap Békéscsabán  

A Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete (Megyei Civil Szolgáltató Központ) március 7-én Békéscsabán, a megyei könyvtárban tartotta az Nemzeti Civil Alapprogram pályázatait ismertető szakmai információs napját.

A rendezvényen előadást tartott Hódi Gyula, az NCA Civil Önszerveződés, Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiumának dél-alföldi képviselője, valamint Geszti Jánosné,

az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának tagja. Az előadók ismertették a kollégiumokhoz beadott pályázatok elmúlt évi tapasztalatait, valamint az új pályázati kiírásokat.

Az NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiumának 2008. évi pályázatáról Hajnal Edit, a Csabai Civilek Irodájának vezetője, a CISZOK munkatársa adott tájékoztatást.

A rendezvényen számos civil szervezet képviselője megjelent Békés megyéből, a pályázattal kapcsolatos nagy érdeklődés a kérdések számában is mutatkozott.

 


 

Kamuton a közösségfejlesztők

 

A Köztámháló program keretében március 5-én tanulmányi úton vettek részt a Békés megyei közösségfejlesztő műhely érdeklődő tagjai Kamuton. A csoport délelőtt indult Békéscsabáról mikrobusszal.

10 órakor a kamuti művelődési házban köszöntötte a jelenlévőket Kresák Anna programkoordinátor, és a rendezvény házigazdája, Földesiné Püski Mária, a Kamuti Gyermekekért Alapítvány képviseletében.

A település történelméről, adottságairól, jellemzőiről, a civil szervezetek életéről és tevékenységéről, a Teleház működéséről és szolgáltatásairól Földes Ilona, a Kamuti Faluvédők Egyesületének a titkára tartott előadást. Véleménye szerint a településen a legnagyobb gondot az emberek közötti kommunikáció nehézsége okozza. Tájékoztatójában ismertette a helyi civil szervezetek szerepét, lehetőségeit és az együttműködések formáit.

A csoport tagjai – a program keretében – ellátogattak egy helyi lakoshoz, aki 30 év alatt egy tájház arculatának is megfelelő mennyiségű, minőségű és értékű tárgyi eszközöket  gyűjtött egybe. A műhely tagok csodálattal szemlélték a turisztikai látványosság gondolatával kacérkodó „kamuti múzeumot”.

A program a helyi gondozási központban ebéddel folytatódott, majd friss információkkal és aktuális pályázati lehetőségek ismertetésével zárult.

 

A tudósításokat készítette: Szaitz Éva

 


 

Aktuális…

 

Kistérségi civil információs nap Battonyán  

A Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete (Megyei Civil Szolgáltató Központ – CISZOK) és az Esélyek Háza (Battonya) szeretettel meghívja Önt a kistérségi civil információs napra.

 

Időpont:          2008. március 17. (hétfő)

Helyszín:         Polgármesteri Hivatal Battonya, Fő utca 91.

 

Program:

12.45 - 13.00       Gyülekező, regisztráció

13.00 - 14.45       Az NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma 2008. évi pályázata

                            Előadó: Hajnal Edit, a Csabai Civilek Irodájának vezetője, CISZOK munkatárs

14.45 - 15.30       Tájékoztatók a szakmai kollégiumok  új pályázati kiírásairól

                            Előadók:

                                 -   NCA Civil Önszerveződés, Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiuma

                                     Szaitz Éva : CISZOK munkatárs

-   NCA Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma

    Bálint Andrea: CISZOK munkatárs

                                 -   NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma

                                      Pocsajiné Fábián Magdolna: egyesületi titkár

 

15.30 - 16.00      Aktuális hírek, információk: 1 %, CivilTech Informatikai Adományozó Program,

                           egyéb pályázatok

 

Az információs napon való részvétel ingyenes, egy szervezettől több jelentkezőt is szívesen fogadunk.

Kérjük, a részvételét szíveskedjen jelezni e-mailben ( Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges ) vagy a 66/530-207-es telefonszámon.

 

 
< Előző   Következő >
Legyen Önnek is honlapja! Készítette, szerkesztette, tárhely: CSABAPROG Kft.


spacer.png, 0 kB