spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Kezdőlap arrow Napraforgó arrow 2007. október arrow HÍREK, INFORMÁCIÓK
HÍREK, INFORMÁCIÓK
2007. oktĂłber 10.

Állampolgári Részvétel Hete Békéscsabán 

Az Állampolgári Részvétel Hete alkalmából a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete szeptember 21-én 13 órai kezdettel Békéscsabán a Szlovák Kultúra Házában műhelytalálkozót szervezett, amelyen Koszecz Sándor, a Közös Pont Egyesület elnöke tartott előadást a „Cselekvő állampolgáriság, közösségi kezdeményezések az egyén szemszögéből” címmel.

A rendezvény második felében a Köztámháló (Közösségi Tevékenységeket Támogató Szakmai Hálózat) tagjai - Kresák Anna, a program békés megyei koordinátora vezetésével -  bemutatták a helyi társadalmat erősítő, közösségfejlesztő projektjeiket, a kitűzött célokat, az elért eredményeket.

A tanulságos, ugyanakkor jó hangulatú beszélgetés a további sikeres együttműködés reményében zárult.


 

VIII. Civil Kulturális Börze

2007. november 16-17.

 

A Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége immár nyolcadik alkalommal rendezi meg Békéscsabán a Civil Kulturális Börzét 2007. november 16-17-én (pénteken és szombaton) az Ifjúsági Házban (5600 Békéscsaba, Derkovits sor 1.). A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson – elsősorban a  dél-alföldi régióban található -  civil szervezetek bemutatkozására, az egymás közti kapcsolatok megteremtésére, s hogy rámutasson e társadalmi szféra jelentőségére a közösségi és kulturális értékek ápolásában. A kétnapos programban a különböző szakmai fórumok, kiállítások, társas-, kézműves foglalkozások és előadó-művészeti produkciók kellemes és hasznos időtöltést biztosítanak mind a civil szférában szakmailag érdekeltek, mind a pusztán kikapcsolódni vágyó felnőttek és gyerekek számára egyaránt.

A rendezvény lebonyolításában és szervezésében nagy szerepet kapnak a Szövetség tagszervezetei is.

Az idei évben, a rendezvény első napján  szakmai fórum kerül megrendezésre délután 15 órától 18 óráig, neves előadók és szakemberek meghívásával, akik a program első felében a régióban működő  civil szervezetek érdekérvényesítésének aktuális problémáiról, akadályairól, majd  ezt követően az egészségfejlesztés témaköréről tartanak előadást, tájékoztatót.

A börze keretén belül  személyiségfejlesztő, társas foglalkozások várják az érdeklődőket a MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület és a Sorsfonó Műhely szervezésében.

 

A rendezvény második napjának programja:

 

09.00 h Megnyitó

09.30 h Színpadi produkciók

            Helyszín: az Ifjúsági Ház nagyterme

10.00 h Kiállítás

            Helyszín: az Ifjúsági Ház földszinti előtere

            A rendezvény időtartama alatt kézműves foglalkozás várja a gyerekeket!

18.00 h Színpadi produkciók eredményhirdetése, díjak átadása

            A zsűri tagjai: Wolf Tünde, Pörneki Anikó, Hegedűsné Farkas Lilla, Fekete Péter- a Jókai            Színház igazgatója

18.30 h Műsorzárás

19.00 h Civil Gála

A rendezvényt este 19.00 órától élőzenés, táncos Civil Gála zárja melynek helyszíne         a Party Étterem (Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.)

            A belépőjegy 2.000 Ft, mely tartalmazza a vacsora árát, süteményt és egy pohár pezsgőt.

            A rendezvény ideje alatt értékes tombolatárgyakat sorsolunk ki!

 

A rendezvényről bővebb információ kérhető, és jegyek vásárolhatóak a Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége irodájában (Békéscsaba, Árpád sor 2/7. Faház), munkanapokon 8-16 óráig Győri-Dani Istvántól a 66/451-163, valamint a 70/278-4552 telefonszámon (e-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges ). A programmal kapcsolatos bővebb információk, a jelentkezési lap, valamint a továbbiakban a részletesebb program megtekinthető honlapunkon is a www.civilszovetseg.hu weboldalon.


Fontos feltétel a közhasznúság - Szigorúan ellenőrzik az adományok személyijövedelemadó-kedvezményét is

Az idén tovább szigorították az szja-rendszerben a közhasznú adományokhoz kapcsolódó kedvezményeket. A civil kezdeményezések, alapítványok száma állandóan növekszik, s akad köztük olyan is, amelyik nem tisztességes szándékkal alakul, és csupán gazdasági tevékenységet folytat közcélú helyett. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tényleg csak a közhasznú tevékenységet folytató szervezeteknek juttasson adományt a magánszemély, legalábbis adókedvezmény csak ebben az esetben illeti meg az adózót. A kedvezményt a közhasznú szervezet igazolása alapján – utólag, a bevallás készítésekor – lehet igénybe venni. Az igazolást azonban érdemes a magánszemélynek már az adomány beszerzésekor elkérni, nem pedig utólag.
A személyijövedelemadó-törvény szerint a közcélú adomány kedvezménye a befizetett összeg 30 százaléka, kiemelkedően közhasznú szervezet esetén legfeljebb 100 ezer, közhasznú szervezet, egyházak, illetőleg közérdekű kötelezettségvállalás esetén maximum 50 ezer forint. A magánszemélyek számára azonban ehhez még további két korlát párosul. A törvény szerint ugyanis legfeljebb 100 ezer forint lehet az ezen a jogcímen elszámolt kedvezmény, valamint az egyes társadalombiztosítási és magán-nyugdíjpénztári befizetések, a tandíj, illetve az élet- és nyugdíjbiztosítások engedménye. De még ennél is nagyobb szigorítást jelent az a szabály, amely szerint drasztikusan csökkentették azt a jövedelemhatárt, amely összegig érvényesíthető ez a százezer forintos kedvezmény is: teljes mértékben tavaly 6 millió, az idén már csak 3,4 millió forint éves jövedelem alatt érvényesíthető. Ha pedig ennél több a magánszemély éves jövedelme, de nem éri el a 3 900 000 forintot, akkor a kedvezmények csökkentett mértékben vehetők igénybe. Mindez egyben vélhetően azt is jelenti, hogy jövőre mérséklődik a magánszemélyek által ilyen jogcímen érvényesített öszszeg.

Egyébként a 2006-os szja-bevallásukban a magánszemélyek csaknem 1,4 milliárd forint értékben számoltak el ezen jogcímeken kedvezményt, ami 4,4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A tavalyi bevallásból az is kiderült, hogy 2006-ban 75 ezer magánszemély számolt el közhasznú szervezetnek, 32 ezer pedig kiemelten közhasznú szervezetnek juttatott adomány után adókedvezményt. Érdekesség, hogy míg az előbbi 4000 fős növekedést, az utóbbi 5000 fős csökkenést jelent.

A közhasznú szervezetek nemcsak a magánszemélyeknek adnak igazolást, hanem erről az adóhatóságnak is küldenek kontrolladatokat. Az elmúlt években nem szerepelt a közcélú adományok ellenőrzése az adóhivatal kiemelt vizsgálati céljai között – tudtuk meg az APEH-tól, azonban a kiutalás előtti vizsgálat során és az adókötelezettségek utólagos vizsgálatakor, ha a magánszemély vagy az egyéni vállalkozó közcélú adomány után kedvezményt vett igénybe, mindenképpen ellenőrzik, hogy azt jogosan tette-e. Az adóhatóság alaposan megnézi az igazolások hitelességét, összeveti azokat a kontrollinformációkkal. Ellenőrzik azt is, hogy az adományt megfizették-e, hogy az a közhasznú szervezet közérdekű tevékenységét szolgálja-e, illetve azt is, hogy a magánszemély adókedvezménnyel elérhető vagyoni előnye érdekében lett-e befizetve.

A magánszemélynek egyébként az adományozás előtt feltétlenül meg kell győződnie arról is, hogy az a szervezet, amelyet támogatni kíván, valóban teljesíti a közhasznú szervezetekről szóló törvényben rögzített feltételeket, vagyis nyilvántartásba lett-e véve mint közhasznú szervezet, és jogosult-e hiteles igazolást kiadni az adományozásról...

(forrás: HVG Online)

 


 

Több mint 14 milliárd forint az 1+1 %-os felajánlások összege

 

A személyi jövedelemadóból idén felajánlott 1+1 %-ok összege megközelíti a 14,4 milliárd forintot. A 27.576 kedvezményezettből 27.426 a civil szervezet, 144 az egyház és 6 a kiemelt költségvetési előirányzat. Az idei érvényes felajánlásokban szereplő összeg a 26,1 milliárd forintos elvi keret 55 %-át teszi ki.

Idén 4.426 ezer adófizető magánszemély személyi jövedelemadó bevallását, munkáltatói elszámolását, illetve adóhatósági adó megállapítást kérő nyilatkozatát dolgozta fel az APEH. Ennyien rendelkezhettek volna a személyi jövedelemadójuk meghatározott részének 1-1 százalékáról, összesen 26,1 milliárd forintról. Erről az összegről azonban a potenciális nyilatkozók 73,9 %-ának, azaz a progresszíven adózó 3.272 ezer magánszemélynek volt lehetősége nyilatkozni, azok ugyanis, akiknek nem volt összevonás alá eső jövedelme, vagy a személyi jövedelemadó bevallásukban, munkáltatói elszámolásukban, vagy adóhatósági adó megállapításukban 0,- forint szerepel az összevont adóalap kedvezményekkel csökkentett adójaként, kizárólag 0,- forint összegű felajánlást tehetnek.

Ez évben a személyi jövedelemadó bevallást benyújtó, adóhatósági adó megállapítást kérő, illetve munkáltatója útján elszámoló 4.426 ezer adófizető magánszemély 38,1 %-a, azaz 1.688 ezer magánszemély rendelkezett több mint 2,5 millió érvényes nyilatkozatban a személyi jövedelemadója 1, illetőleg 1+1 %-áról.

Az 1.688 ezer rendelkező 94,5 %-a, azaz 1.595 ezer magánszemély tett felajánlást 0,- forintnál nagyobb összegű 1 %-ról.

A 0,- Ft-nál nagyobb összegű 1 %-ról rendelkező, progresszíven adózó 1.595 ezer magánszemély az összes progresszíven adózó 3.272 ezer magánszemély 48,8 %-a. (A megelőző évben - a 2006. december 31-i adatok szerint - a személyi jövedelemadója egy, illetőleg egy-egy százalékáról 1.422 ezer magánszemély rendelkezett.)

Az szja 1%-ának felajánlásáról rendelkező nyilatkozatok feldolgozása során az adóhatóság az Szf. tv. rendelkezéseinek megfelelően 206 ezer darab nyilatkozat érvénytelenségét állapította meg, amelyek a nyilatkozatok 7,5 %-át teszik ki.

A rendelkező nyilatkozatok érvényességének vizsgálata során az APEH nagy hangsúlyt fektetett - többek között - arra, hogy kizárólag abban az esetben lehessen érvényes a rendelkező nyilatkozat, ha az azt tartalmazó boríték és a rendelkező nyilatkozatok kitöltése megfelel a törvényi előírásoknak, illetve a rendelkező magánszemély az Szja 1 % alapjául szolgáló adót maradéktalanul megfizette, vagy annak megfizetésére az Szf. tv-ben meghatározott feltételek mellett fizetési könnyítésben részesült.

Az APEH a rendelkező magánszemélyek által érvényesen megjelölt szervezetek részére 2007. szeptember 1-jéig küldte meg a tájékoztató, illetőleg a felhívó-tájékoztató levelet. A civil szervezetek a felhívó-tájékoztató levélben kaptak tájékoztatást a felajánlott összeg várható nagyságáról, valamint azon feltételekről, amelyek meglétét a felajánlásra igényt tartó szervezetnek a levél kézbesítését követő 30 napon belül igazolnia kell. Amennyiben ezen szervezetek a felhívó-tájékoztató levél kézbesítését követően 30 napon belül igazolják a törvényi feltételek meglétét, a részükre felajánlott összeget legkésőbb november 30-ig átutalja az adóhatóság.

(forrás: www.apeh.hu)

 


Új szakmai lappal jelentkezik a Mobilitás

A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat új szolgáltatásokkal kívánja segíteni az ifjúsági szakma területén dolgozó szakemberek és a fiatalokkal valamint az ifjúsági üggyel foglalkozók munkáját.

Az új szolgáltatások egyikeként a jól ismert Ugródeszka valamint a Mátrix és a Róna regionális információs újságok helyébe lép most induló Mobilitás nevű országos szakmai lapunk. Célja az, hogy betekintést nyújtsunk a Mobilitás egyes országos és regionális egységeinek szakmai munkájába; megjelenítsük jó példaként a régiók ifjúsági munkájában rejlő értékeket, kezdeményezéseket; bemutassunk mintaszerű projekteket és életutakat; közvetítsük az európai ifjúsági munkában zajló történéseket, irányvonalakat és nem utolsó sorban szakmai anyagokat közöljünk az ifjúsági munkával kapcsolatban.

Az országos Ugródeszka Hírküldő, a regionális E-mátrix, az 5-25 és a Péntek elektronikus hírlevelek továbbra is megmaradnak eredeti formájukban és tartalmukban.

Szakmai lapunkkal a korábbinál jóval tágabb közösséget kívánunk megcélozni. Lapunkat nemcsak azoknak szánjuk, akik nap mint nap a fiatalokkal és fiatalokért dolgoznak, hanem azoknak is, akik az ifjúsági munka iránt nyitottak és érdeklődést mutatnak, illetve akik még nem ismerik, de megszerethetik az ifjúsági munka világát.

Több, mint 9000 példányszámban szeretnénk ily módon ismertté tenni az ifjúsági munkát, annak társadalmi jelentőségét és hasznosságát, módszereit és szereplőit.

Az újság első száma október elején jelenik meg.

Szeretnénk, ha a jövőben az ifjúsági szektorban dolgozó szakemberek és civil szervezetek körében minél többen adnák közre érdekes, példaértékű vagy új megoldásokat kínáló kezdeményezéseiket, projektjeiket, szakmai tapasztalataikat újságunk hasábjain keresztül.

Szakmai anyagaikat és az újsággal kapcsolatos észrevételeiket a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címre örömmel várjuk.

Megrendelés: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges vagy Fax: 52/530-026; a megrendelő intézményének és a kontakt személy nevének, postai címének, e-mail címének és telefonszámának feltüntetésével.

 


 

CIVILIÁDA 2007 ... ahol a civilek találkoznak

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a magyarországi civil szervezetek éves találkozóját, a CIVILIÁDA 2007 kiállítást és szakmai programsorozatot és az ahhoz kapcsolódó országos konferenciát 2007. október 18-19-én. Helyszín: Aranytíz Művelődési Központ (Budapest, V. ker., Arany János u. 10., legközelebbi metrómegállók: Kossuth tér, M2, Arany János u., M3) Szervező: Európa Ház További információ:E-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges .

(forrás: Civil Európa hírlevél. http://www.europeanhouse.hu/h/civiliada/  )


 

Saját honlap a NIOK ajánlásával!

 

Jelenjen meg az Ön civil szervezete is az interneten saját honlappal! A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány Honlaphat! szolgáltatása lehetővé teszi, hogy a szervezetek egyszerűen és gyorsan létrehozhassák és karbantarthassák weboldalukat anélkül, hogy informatikai szakértelemre lenne szükségük.

 

Mit kínál a Honlaphat!?

 

  • Internet Explorer 5.5 vagy Firefox 2.0  vagy annál újabb verziószámú böngésző alatt kezelhető honlapkészítő program
  • 100 Mb tárhely, bővítési lehetőséggel
  • 2 hét díjmentes kipróbálási lehetőség
  • megjelenés a nonprofit.hu portál vagy a pesticivil.hu weboldal keretében
  • telefonos és e-mail-es tanácsadás, segítségnyújtás
  • szervezetenként egy fő ingyenes oktatása a Honlaphat! használatára

Miért érdemes a Honlaphat!-ot választani?

 

  • Megjelenés - választásának megfelelően - a leglátogatottabb civil információs portálon a nonprofit.hu-n belül vagy a pesticivil.hu-n, így nem szükséges önálló domain név vásárlása és fenntartása
  • A honlap megjelenése saját elképzelése szerint alakítható, nem csupán előre meghatározott megjelenéstervek közül választhat – színvilág egyéni kialakítása, keretek meghatározása, képek és logók megjelenítése
  • A civil szervezetek életében előforduló tartalmakat többféle módon jelenítheti meg: dokumentumok csatolása, tartalomjegyzékbe rendezése, képek feltöltése, linktár, vendégkönyv, kérdőív létrehozása
  • A  könnyű kezelhetőség érdekében a honlap szerkesztése közben az adott szerkesztési pont súgója folyamatosan elérhető
  • A honlap jelszó segítségével bármikor, bárhonnan szabadon módosítható, frissíthető
  • A Honlaphat! program lefedi azokat az igényeket, amelyek egy egyszerű honlap készítésénél felmerülnek
  • Minimális technikai hozzáértést igénylő program, kezeléséhez nem szükséges külső programozó
  • Telefonos tanácsadás heti két alkalommal
  • Oktatással, internetes segédanyaggal, valamint igény esetén konzultációs lehetőséggel is támogatjuk a használókat

 

14 napig díjmentesen Honlaphat!  A regisztrációt követően 14 napig díjfizetés nélkül használhatja a honlapszerkesztő programot.

(forrás: NIOK Hírlevél)


 

Bemutatkozik a Lisztérzékenyek Békés Megyei Közhasznú Egyesülete

 

A Lisztérzékenyek Békés Megyei Közhasznú Egyesülete 2001-ben alakult, jelenleg 113 taggal működik. Tagjai liszt-, tejcukor-és tejfehérje érzékeny felnőttek és gyermekek.

 

A liszt-, tejcukor-, és tejfehérje érzékeny gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt speciális diétára van szükségük, ezért az egyesület kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra, egészséges táplálkozásra.

A szervezet tevékenységi köre: egészségmegőrző, gyógyító tevékenységek (kiemelten kezelve a családsegítő és szociális területet.)

 

Segítségnyújtás:

-          közvetítő szerep a diétás termékeket gyártó- és forgalmazó cégek, kereskedők és a megrendelők között.

-          információnyújtás, tapasztalatcsere

Programok:

-          szakmai előadások

-          speciális ételkóstolóval egybekötött kirándulásai

-          „Sütőstúdió”, receptcsere

-          Lisztérzékenyek világnapja a Csaba Centerben

 

Programjaikat pályázati támogatásokból és az Arany János Művelődési Ház segítségével valósítják meg.

Elérhetőségeink: www.gluten-free.hu, Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges


 

Beszámoló a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Békési Helyi Csoportjának évadzáró vacsorájáról

 

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Békési Helyi Csoportja 2007. október 6-án a mezőberényi Tópart Étteremben tartotta évadzáró vacsoráját 235 fővel. A vacsorán részt vettek más településekről érkező helyi csoportok is és azok a személyek, akik egész évben támogatást nyújtottak az egyesületnek. Többek között segítettek a programjaik hatékony és sikeres lebonyolításában, valamint a fogadó órák megfelelő körülmények között történő megtartásában. A vacsora alkalmával partnerségi kapcsolatok alakultak ki a kötetlen beszélgetés keretein belül. Czeglédiné Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének elnökasszonya tájékoztatást adott az aktuális dolgokról. A finom, ízletes vacsora után családias hangulat alakult ki.

Az egyesülethez érkezett egy felhívás, egy kétegyházi tagunk gyermeke súlyos betegségben szenved. Budapesten már többször műtötték az elmúlt években, azonban az állapota jelenleg is válságos. Kezelőorvosa újabb műtétet javasol, amelyet csak Svájcban tudnak elvégezni. A család már mindent megtett anyagi helyzetéhez mérten, ezért a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete és helyi csoportjai arra a döntésre jutottak közösen, hogy a nagyobb rendezvényeiken gyűjtést rendeznek a kislány részére. Az összegyűlt pénzt a helyi csoport a család által megadott számlaszámra fogja átutalni, abban a reményben, hogy ezzel is hozzájárul a műtét létrejöttéhez. Köszönet érte minden segítőkész sorstársunknak!

 

Laukó András, Szűcs Gáborné

 

 

 
< Előző   Következő >
Legyen Önnek is honlapja! Készítette, szerkesztette, tárhely: CSABAPROG Kft.


spacer.png, 0 kB