spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Kezdőlap arrow E-Napraforgó 2013. október arrow MEGYEI RENDEZVÉNYEK, FELHÍVÁSOK
MEGYEI RENDEZVÉNYEK, FELHÍVÁSOK
2013. oktĂłber 07.

Non-profit menedzsment képzés Vésztőn



 

A Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete – a vésztői Sinka István Művelődési Központ és Városi Könyvtár, valamint a Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége partnerségével - non-profit menedzsment képzést indít a Vésztőn és környékén, valamint a szeghalmi kistérségben működő civil szervezetek fejlesztése, erősítése, felkészítése érdekében.  



 

A program célja: A civil szervezetek tevékenységének erősítése; a résztvevők felkészítése a szervezet működésének hatékonyabbá és biztonságosabbá tétele céljából.



 

A képzés célcsoportja: a Vésztőn és vonzáskörzetében található településeken működő civil szervezetek. A képzésre elsősorban a kultúra, hagyományőrzés, település-közösségfejlesztés, nemzetiségi, szociális területen tevékenykedő civil szervezetek vezetőit, tagjait várjuk, másodsorban olyan szervezetek képviselőit, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi életbe történő bekapcsolódásra is.



 

A képzés időtartama: 56 óra; 2013. október és december között 5 alkalommal 9-16 óráig



 

Helyszín: Sinka István Művelődési Központ és Városi Könyvtár Vésztő, Kossuth L. u. 43-47.



 

Témakörök:



 

Október 12. : Működés (8 óra) – előadás, műhelymunka



 

A civil szervezetek működését szabályozó törvények, és rendeletek ismerete.



 

Egyesületek, alapítvány, szövetségek létrehozását, és jogszerű működését, valamint megszűnését leíró dokumentumok előállításának módszertana: alapszabály, SZMSZ, székhelybejegyzés, adatváltozások bejegyeztetése, közgyűlési - elnökségi jegyzőkönyvek



 

Október 25-26.: Vezetéselmélet (16 óra) - tréning



 

A vezetéselméleti modellek ismertetése. Vezetési-, döntéshozatali stratégia alkotásának elsajátítása, a szervezetek speciális, egyedi helyzetére alapozva. A résztvevő szervezetek tevékenységének elemzését segítő módszerek. A változásmenedzsment eszközei, különböző válságkezelési lehetőségek.



 

November 8-9.: Csoportépítés    (16 óra) - tréning



 

Csoportkohéziót erősítő technikák elsajátítása, alkalmazása az egyes szervezetekben. A közösségépítés folyamata, módszerei.



 

November 23.: Gazdálkodás         (8 óra) – előadás, műhelymunka



 

A civil szervezetek gazdálkodására vonatkozó szabályok, és adatszolgáltatások ismerete: adószám kérés, folyószámlanyitás, számlázás, szerződéskötés, közhasznúsági jelentése, mérleg. A civil szervezetek adózási szabályainak ismerete, és alkalmazása.



 

December 7.: Hálózatépítés (8 óra) – előadás, műhelymunka



 

A civil szervezetek közötti hálózatépítés alapjai, módszerei, technikái, helyi sajátosságok, jó gyakorlatok. Az együttműködés lehetséges perspektívái, a kapcsolati tőke szerepe.



 

A képzés előadói: a civil szektorban jártas, gyakorlati és elméleti szakmai tudással egyaránt rendelkező megyei és országos szakemberek.



 

Részvételi díj: a képzésen való részvétel - a civil szervezetek vezetőinek és tagjainak – ingyenes, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatása révén. A környező kistelepülésekről érkező szervezetek részére – korlátozott összeg erejéig – útiköltséget is tudunk téríteni.



 

Bővebb információ: kérhető:



 

 Butora Hajnalka – Tel: 66/333-263; e-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges





 

Nyílt  jóganap





 

A Jóga a Mindennapi Életben Egyesület-Békéscsaba nyílt JÓGANAPOT szervez a Széchenyi István Két tannyelvű Közgazdasági Szakközépiskolában (KÖZGÉ Békéscsaba, Irányi utca) 2013. október 26-án szombaton 9 órától 16 óráig.



 

 A nap során lehetőség nyílik kezdő és haladó szintű jóga gyakorlásra, fizikai-, légző- és lazítógyakorlatok végzésére, előadások lesznek a jóga nyújtotta lehetőségekről az egyéni és a szociális egészség elérésére és fejlesztésére,és a helyes táplálkozás fontosságáról is szó esik, kóstolással egybekötve.



 

16 óra után az érdeklődőknek bemutatjuk Békéscsaba Kis-Tabán u 20 alatti Központunkat, ahol minden szombaton 16 órától van összejövetel. A gyakorláshoz kényelmes ruházat szükséges csupán.



 

A rendezvényre, amely bárki által látogatható, ezúton is minden érdeklődőt szeretettel meghívunk.







 

Arkangyal Napok



 

Idén is megrendezésre kerül a Békéscsabai Arkangyal Napok. Az Atman Jóga Egyesület szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt, aki szeretne néhány órát pozitív légkörben tölteni, együtt meditálni és többet megtudni az Arkangyalok világáról. A rendezvényre 2013. november 1-3. között kerül sor Békéscsabán (a pontos helyszín megtalálható lesz a későb-biekben a www.atman.hu oldalon), minden nap 18-20 óra között. A belépés ingyenes! A részletes program a www.atman.hu honlapon megtekinthető.



 



A Békéscsabai Jókai Színház októberi játékrendje





István, a király: A nyári kolozsvári és a békéscsabai nagy közönségsikert követően nem tehette meg a színház vezetése, hogy ne tűzze műsorára Szörényi Levente - Bródy János: István, a király című rockoperáját.  A bemutatóra 2013 szeptember végén került sor, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus rendezésében, Presits Tamás és Szomor György főszereplésével, valamint a Balassi Táncegyüttes közreműködésével.





Üvegfigurák: Egy különös időutazásra várjuk Önöket, egy különleges térben Tennessee Williams izgalmasan mély darabjának – a Jókai Színház kiváló színészeinek – előadásában, ahol mindenki találkozhat önmagával, akár a családja, környezete konfliktusaival, azaz, magával az élettel, annak minden csodájával és kínjával együtt. Visszaforgatjuk az időt a harmincas évek Amerikájába, ahol egy látszólag banális történetben olyan helyzetekkel és olyan karakterekkel találkozhatunk, amelyek itt, most, akár velünk is megtörténhetnek, akik itt, most akár velünk is eljátszhatják a maguk történeteit. Bemutató: október 11-én.



Az előadások pontos időpontjai a www.jokaiszinhaz.hu oldalon tekinthetők meg. Bővebb információ kérhető: 66/519-550





A Békéscsabai Napsugár Bábszínház októberi műsora





A kakaska krajcárkái a román népmesék világába kalauzol bennünket, oly módon, hogy közben mindvégig otthon érezzük magunkat. Hogy miért? Mert a népmesék határokat átívelő, mélységes igazság-világába csöppentünk, ahol emberi természetünkre legvalódibb mivoltában ismerhetünk rá. Ráadásul úgy, hogy közben nevetünk, dalolunk, rigmusokat faragunk, és minduntalan ráismerünk magyar népmeséink alapmotívumaira is. Nem meglepő, hiszen az egymás mellett élő nemzetek gyakran átveszik egymástól kultúráik elemeit. És a legalapvetőbb szembenállások mindenhol ugyanazok: a jó és a gonosz, a hamis és igaz, az értékes és értéktelen. Ion Creangă, a román irodalom legnagyobb mesemondójaként, a népi lélek ismerőjeként válogatta és hagyományozta a már gyermekként megismert történeteket, akár nálunk, magyaroknál Benedek Elek.



A kakaska krajcárkáiért – igazságáért – folytatott kalandsorozata, kitartása és győzelme minden bizonnyal a legpozitívabb emberi minőségek oldalára állítják az érző gyermeki lelket.



A Békéscsabai Napsugár Bábszínház előadásában paravános játékként láthatjuk a darabot, melyben hagyományos, kesztyűs bábok



játsszák a főszerepet – ahogyan annak idején szüleink is megszerették a bábszínházat. Az ötletgazda és játékmester Soós Emőke, a mesét Farkas Wellmann Éva fordította, dolgozta át és alkalmazta bábszínpadra. A bábok és a díszlet Lenkefi Deák Réka leleményességét dicsérik, a darab zenéjét Lovas Gábor szerezte. Az előadást négy éven felülieknek ajánljuk, mely október hónapban hétköznaponként délelőtt 10 órától tekinthető meg Békéscsabán, az Ibsen Házban. Bővebb információ: 66/333-261








Akkreditált Falusi vendéglátó képzés



FALUSI ÉS AGROTURIZMUS ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE által indítandó képzés célja: szakmai felkészítés, kezdő falusi vendéglátók és vidéki szolgáltatóként tanyagazdaságot, farmgazdaságot működtető magánszemélyek, kis- és mikro vállalkozások számára.



A képzés célcsoportja: a falusi vendégfogadók, a falusi turizmus, mint szolgáltatói tevékenység iránt érdeklődők, akik most tervezik bekapcsolódásukat a vendégfogadásba, vagy szeretnék ismereteiket elmélyíteni. Ők lehetnek kezdő falusi vendéglátók, ÚMVP nyertes falusi szállásadók, vidéki szolgáltatók, tanyagazdaságot és farmgazdaságot működtető magánszemélyek, őstermelők, kis- és mikro vállalkozások vezetői, munkatársai.



A képzés várható kezdete:       2013. november



Képzési napok: Hallgatókkal egyeztetve





Helyszín: A jelentkezések függvényében kerül meghatározásra (Békéscsaba, Gyula, Szarvas stb.)



A képzés várható időtartama: 60 óra 3 x 2 alkalom (péntek és szombati napokon) , 09-17 h között



Bizonyítvány: A hallgatók az akkreditált képzés végén tanúsítványt kapnak, amelyet elfogadnak EMVA és LEADER-es pályázati támogatásokat nyertek számára előírt képzettségnek.



A képzés költségei: 50.000 Ft + 10.000 Ft regisztrációs díj + 10.000 Ft vizsgadíj, amelyről a hallgatók számlát kapnak. A FATOSZ tagszervezeteinek tagjai kedvezményesen veheti igénybe a képzést.



A tematikáról és egyéb fontos tudnivalókról bővebb információ kérhető:



Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület - Szabó Dóra; e-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges







 

 
< Előző   Következő >
Legyen Önnek is honlapja! Készítette, szerkesztette, tárhely: CSABAPROG Kft.


spacer.png, 0 kB