spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Kezdőlap arrow E-Napraforgó 2013. június arrow JÁTSZANI JÓ, JÓ, JÓ!
JÁTSZANI JÓ, JÓ, JÓ!
2013. jĂşnius 10.

Kis játékmesterek Csanádapácán

„A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

Akarsz-e mindig, mindig játszani…” (Kosztolányi Dezső)

Ezzel a kérdéssel kereste meg iskolánkat - a Csanádapácai Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskolát - a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete. Az „Együtt a közösségekért!” projekt szakmai megvalósításához kerestek partnert.

Azonnal IGEN-t mondtunk, több okból is:

1. Amint azt oly sokszor megtapasztaltuk már, játszani jó, jó, jó!

2. Tanulóink között vannak hátrányos helyzetűek, sajátos nevelési igényűek, de vannak nagyon tehetségesek is- szóval sokféle gyermeknek szeretnénk jó iskolát, jó programokat.

3. Sajnos településünkön is csökken a gyermeklétszám, kevés a munkahely, nehéz a családok megélhetése, tennünk kell közösségünk megújulásáért, megóvásáért.

4. Tudatosan vállaljuk, hogy a gyerekeken keresztül a szülőket, családokat, több generációt is megszólítunk, behívunk intézményünkbe.

Pedagógusként folyamatosan keressük a módszertani megújulás lehetőségeit. Valljuk, hogy kölcsönösen tanulunk egymástól, a gyerekek partnerek az iskolai nevelő-oktató munkában.

A foglalkozások februárban kezdődtek, havi egy alkalommal találkoztunk. Tíz kis játékmester alkotott egy csapatot, 3., 4., 5. osztályosok. Egyenként hívtuk őket a szakkörbe. Mindenki azonnal igent mondott- tapasztalták már: játszani jó, jó, jó!

Minden alkalommal más-más típusú játékot játszottunk (csoportépítő és önfeltárást segítő, érzékelést, gondolkodást, kreativitást, verbális készségeket, memóriát, koncentrációt fejlesztő és ügyességi játékokat) és a játékvezetés, játéktanítás fortélyairól, szabályairól is tanultunk.

„Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.” (Platón)

Már az első találkozáson kiderült, hogy nagyon vidám, nagyon aktív, lelkes csapatunk van. Könnyen megértették a játékszabályokat, mindenben vállalkozók, azonnal volt véleményük, ötletük. Ráéreztek mi mindenre jó a játék, tudták kinek miben van az erőssége, gyengesége. Kritikusak voltak önmagukkal és társaikkal. A második találkozásunkra hozták a saját játékaikat, amit meg akartak tanítani egymásnak.

Rövidnek bizonyult a másfél órás szakköridő. Mert játszani jó, jó, jó!

Kedvenceink:

Telefon: A játékvezető felveszi a képzeletbeli telefont és valamelyik gyerekhez elkezd beszélni anélkül, hogy a nevét mondaná. Olyan utalásokat tesz, amiből felismerhető, hogy kinek szól a hívás. Ha valaki magára ismer, felveszi a telefont, majd ő hív valakit a társai közül ugyanilyen módon. Előfordulhat, hogy  nem a hívott társ veszi fel a telefont, ilyenkor a hívó közölheti, hogy „téves”.

Cipőkötés: A játékosok párban állnak, egyik kezüket hátra teszik, csak a másikat használják. A feladatuk, hogy bekössenek egy cipőt masnira.

Három labda: a játékosok kört alakítanak vagy két sorban állnak egymással szemben. A játékvezető megszólít valakit és odadobja neki a labdát. Ő ugyanígy jár el. Ez mindaddig így megy, míg mindenki sorra következik és a labda visszaér a kiinduló helyére.  Azután folyamatosan megy a labdadobálás. Fontos, hogy a labda mindig ugyanazt az útvonalat járja be. Ha ez már jól megy, a második és a harmadik labda is bekapcsolható.

Az egyesülettől ajándékba kapott könyvek is hasznosnak bizonyultak, kifogyhatatlan ötlettárrá, „kézikönyvvé” váltak. A kis játékmesterek beszámoltak arról, hogy otthon próbáltak anyunak, apunak, a testvéreknek, nagyszülőknek is megtanítani egy-egy játékot. Aztán a tavasz beköszöntével a szomszéd gyerekek is játszottak.

És az iskolában is ment a játéktanítás- tesi óra előtt az öltözőben, a szünetekben, az osztályfőnöki órán, olvasás órán (a tanáriban)…

A legnagyobb elismerés és lehetőség pedig az volt, hogy az iskolai Gyereknapon felkérést kaptunk játéktanításra. Ezúton köszönöm a kollégáimnak, hogy lehetőséget, időt adtak a gyerekeknek, hogy ők is bekapcsolódtak, biztattak bennünket!

„ A játék. Az különös. Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csodajó, nyitható és csukható, gomb és gömb és gyöngy, gyűrű.”

( Kosztolányi Dezső)

A program része volt még egy tanulmányi kirándulás. Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban tölthettünk egy csodálatos napot. Kíváncsian indultunk útnak, hiszen a résztvevők még nem jártak ezen a helyen. Nagyon – nagyon tetszett a kirándulás szervezése (a buszos utazás, az ebéd, a tárlatvezetés), ugyanis ritkán van módunk ilyen messze és ilyen kényelmesen utazni. A látottak közül azok a programok a legemlékezetesebbek, ahol ki lehetett próbálni azt, amiről hallottunk (pl. mosás háziszappannal teknőben, vasalás mángorlóval, régi gyermekjátékok- gólyaláb, célbadobás csutkával..).

Ez utóbbiakat egyébként a többi gyereknek is „hazahoztuk”, hiszen az iskolai Gyermeknapon mindenki kipróbálhatta. Csakúgy, mint azt a kétsoros kis dalt, amit az idegenvezető nénitől tanultunk, miután mi is énekeltünk neki a kistemplomban, amit bemutatott nekünk. És a hegymászást sem felejtjük el, meg a játszóteret, meg a sok nevetést, meg… Köszönjük!

Úgy érzem, hogy mindaz amiért bekapcsolódtunk ebbe a projektbe megvalósult. Jó programokkal, kellemes élményekkel, sok embert megmozgatva gazdagodtunk. Sokat tanultunk egymástól, egymásról, aminek a hasznát a mindennapokban kamatoztatjuk igazán.

Végül még valami. Az utolsó foglalkozás utolsó feladata az volt, hogy mindenki fejezze be a következő mondatot:

„Azért jó játékmesternek lenni, mert…”

Mind a tíz gyerek válaszában többek között ez szerepel:

„…JÁTSZANI JÓ!”

Bereczkiné Benkő Katalin
szakkörvezető

A program a TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0325 projekt keretében valósul meg.










 

 
Következő >
Legyen Önnek is honlapja! Készítette, szerkesztette, tárhely: CSABAPROG Kft.


spacer.png, 0 kB