spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Kezdőlap arrow E-Napraforgó 2013. február arrow FIGYELMÜKBE AJÁNLJUK
FIGYELMÜKBE AJÁNLJUK
2013. február 11.

Folyamatos a párbeszéd a civil világgal

A civil szervezetek sokszínűségét, közösség formáló erejét, az állami, önkormányzati feladatok átvételében betöltött hangsúlyos szerepét emelte ki dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Civilek Napján a közszolgálati rádiónak adott interjújában.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2013. évi pályázatainak tartalmi bírálata megkezdődött, februárban megszületnek az első eredmények, így a támogatási időszak kezdete előtt ismertté válnak a döntések.

Idén több mint 45 milliárd forint összegű keret áll rendelkezésre, amelyre a civil szervezetek is benyújthatják támogatási kérelmüket. Az idei változásokkal összefüggésben Latorcai Csaba hangsúlyozta: ebben az évben először írta ki az államtitkárság azt a pályázatot, amely lehetőséget ad a szervezetekhez érkező adományok normatív kiegészítésére. A NEA 2013. évi szakmai kiírásai a következő két hétben jelennek meg, összesen csaknem 1 mrd Ft értékben.

A kormányzat már megalakulásakor eltökélte, hogy olyan környezetet teremt, amivel segíti a civil szervezeteket társadalmi missziójuk, küldetésük kiteljesítésében, és segíti a szervezeteket akár jogi akár pénzügyi tanácsadással, direkt vagy passzív támogatásokkal, adókedvezménnyel, hogy képesek legyenek különböző állami, önkormányzati feladatokat is átvállalva az emberek életminőségét javítani. Ehhez az EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága biztosítja a folyamatos párbeszédet a civil világgal. Ennek megfelelően módosult a hazai társadalmi párbeszéd intézményrendszere, megalakult a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT). A Tanácsban a gazdaság és a munkavállalói oldal mellett helyet kaptak a tudományos élet, az egyházak, valamint a civil szervezetek képviselői.

A tárca kialakította a Civil Információs Centrumok (CIC) hálózatát. A címet elnyert civil szervezetek 2012. július 1-je óta szakmai segítséget nyújtanak megyei szinten, valamint a fővárosban a területükön tevékenykedő civil szervezetek számára. A CIC-ek hálózata, kormányzati támogatás mellett teret biztosít a civil-civil együttműködésre.

(EMMI, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)

forrás: 2013.02.04., kormany.hu

 

Felhívás

A civil törvény módosítása - Az Ökotárs Alapítvány kérdőíve

Az Ökotárs Alapítvány gondozásában 2012 őszén jelent meg a civil szervezeteket érintő új szabályok megismerését és alkalmazását segítő, gyakorlati kézikönyv, melyben Alapítványunk igyekezett az egyesülési jogot, a civil szervezetek működését, támogatását, a közhasznúságot valamint a civil szervezetek nyilvántartását szabályozó törvényeknek a civil szektorra hatással lévő fontosabb változtatásait bemutatni, különös tekintettel arra, hogy az a civil szervezetek képviselői számára is közérthető formában készüljön el. Ezúttal – a kézikönyv pozitív fogadtatása nyomán is – újfajta megközelítésben szeretnénk vizsgálni a joganyagot, korábbi – a szabályok bemutatására szorítkozó – munkánk után értékelni és elemezni kívánjuk a civil szektort érintő szabályokat. Az értékelés mellett javaslatokat is kívánunk adni a jövőben történő törvény- vagy más jogszabály módosításokhoz.

E munkánk kezdeteként kifejezetten a jogalkalmazók véleményére vagyunk kíváncsiak. A jogalkalmazók, azaz a civil szervezetek, valamint a bíróságok és az ügyészségek a több mint egy év alatt, amióta az új szabályokat alkalmazni kell, vélhetően elkezdték kialakítani a hozzáállásukat, a véleményüket a szabályokkal kapcsolatban, a jogalkalmazás gépezete beindult. A szabályok értelmezési tartománya többé-kevésbé látszódik már, így elérkezhet arra az idő, hogy a jogalkalmazók véleményét is megismerve, arra is alapozva – értékelő hozzáállással közelítsünk a szabályokhoz.

Ebben kérjük most az Ön vagy civil szervezetekkel foglalkozó kollégája segítségét, és tisztelettel küldjük kérdőívünket (http://kotrs.createsend4.com/t/r-l-uikdzd-jykrjdjull-r/), melynek célja, hogy jobban megismerhessük azt, ahogyan az Ön szervezete értelmezi a civil szervezetek életét napi szinten befolyásoló szabályokat. Szándékunk – ahogy a kézikönyv esetében is így volt – nem a jogértelmezés és a jogalkalmazás befolyásolása, csupán annak felderítése, hogy a jogalkalmazó közeg hogyan értelmezi az új szabályokat. Ennek folytán nem várjuk el a szabályok értékelését a jogalkalmazóktól, kérdéseink a szabályok alkalmazásának általános gyakorlatára vonatkoznak. A válaszadás természetesen anonim.

 Móra Veronika

Igazgató, Ökotárs Alapítvány

 

Európáról van szó. Önről van szó. Csatlakozzék a vitához! –

2013 a polgárok európai éve

2013-at hivatalosan a polgárok európai évének nyilvánították. Húsz évvel az uniós polgárság bevezetése után a jövő évet annak szenteljük majd, hogy áttekintsük mindazt, amit eddig a polgárainkért tettünk, illetve amit a jövőben tennünk kell ahhoz, hogy megfeleljünk elvárásaiknak.

Az európai év folyamán számos eseményre kerül majd sor, amelyek keretében elmagyarázzák a polgároknak, hogy milyen közvetlen hasznuk származhat az uniós jogaikból, és ismertetik a létező szakpolitikákat és programokat. Az európai év ezenfelül ösztönzi majd a polgárokkal folytatott uniós szintű vitát, amelynek során azok elmondhatják, hogy véleményük szerint milyen legyen a jövő Európája és mely reformokra van szükség a mindennapi életük javításához.

„Az európai polgárság húsz éve alatt sok mindent elértünk. Ideje elgondolkoznunk azon, hogy hol is állunk jelenleg, és merre induljunk tovább a jövő felé" - nyilatkozta Viviane Reding alelnök, a jogérvényesülésért és az uniós polgárságért felelős uniós biztos. „Az emberek konkrét eredményeket várnak el Európától, és az olcsóbb roaming-díjakkal, a bűncselekmények sértettjeinek biztosított jogok hatékonyabb érvényesülésével, valamint az internetes vásárlás megkönnyítésével pontosan ezt nyújtjuk számukra. Továbbra is arra törekszünk, hogy kézzelfoghatóvá tegyük a polgárok jogait, ezért szentelünk egy teljes évet azoknak, akik az európai projekt középpontjában állnak - azaz a polgárainknak. A polgárok európai éve lehetővé teszi, hogy meghallgassuk a polgáraink véleményét, akik a tudtunkra adhatják elképzeléseiket arról, hogy hogyan építsük együtt a jövő Európai Unióját."

A polgárok európai éve egybeesik - a Maastrichti Szerződés 1993-as hatálybalépésével bevezetett - európai polgárság huszadik évfordulójával. Ugyanakkor 2013-at az uniós polgárságról szóló következő jelentés Bizottság általi elfogadása is fémjelzi. E jelentés bemutatja majd azoknak a még fennálló akadályoknak a lebontására irányuló további célzott uniós kezdeményezéseket, amelyek még mindig gátolják polgárainkat a jogaik maradéktalan gyakorlásában. A 2014-es európai választások előtt egy évvel arra is megfelelő ez a pillanat, hogy széles körű vitát indítsunk a jövőnkről.

Annak érdekében, hogy előkészítse a terepet az európai év számára, a Bizottság 2012. május 9. és szeptember 9. között széles körű nyilvános konzultációt szervezett, amelynek keretében a polgárok elmondhatták, hogy milyen nehézségeik támadtak az uniós jogaik érvényesítése során. Az észrevételek elemzése jelenleg folyik, és annak tanulságai belekerülnek majd az uniós polgárságról szóló jelentésbe, amelyet 2013. május 9-én tesznek közzé.

Az európai év részeként a politikusok vitasorozatot indítottak a polgárok közvetlen részvételével Európa jövőjéről. 2013 folyamán Európa-szerte sor kerül ilyen vitákra. Mindenki szabadon csatlakozhat ahhoz: a http://ec.europa.eu/   oldalon.

Az első vitákat Spanyolországban, Ausztriában és Németországban tartották, és még számos további vita várható.

A polgárok európai évének hivatalos megnyitójára 2013. január 10-én Dublinban, egy polgárokkal folytatott vita keretében kerül sor, ami egybeesik a Tanács ír elnökségének kezdetével.

Forrás: www.mobilitas.hu

 

Vesd Bele Magad!

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) idén is meghirdeti általános iskolásoknak szóló, Vesd Bele Magad! elnevezésű mozgalmát és a hozzá kapcsolódó adománygyűjtő akciót is, amelynek a saját termesztésű zöldségek népszerűsítése mellett elsődleges célja a gyerekek szemléletformálása.

A 2011-ben indult Vesd Bele Magad! programban általános iskolás diákok vetőmagokat kapnak, hogy saját zöldségeket neveljenek. Az akció szeretné bemutatni, hogy egy család, kis munkával, nagy anyagi befektetés nélkül is meg tudja termelni a saját ellátásához szükséges friss terményeket - adta hírül a programot támogató Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye.

 A fiatalok olyan növényeket kapnak, amelyek nem kényesek, termesztésük nem igényel szakismeretet (zöldborsót, hónapos retket, vöröshagymát, sárgarépát, karalábét). Tavaly 300 általános iskola 20 ezer diákja ízlelhette meg saját kiskertjének termését, idén már 30 ezer résztvevőre számítanak a szervezők.

 A vidéki életmódot, a helyi termelést népszerűsítő program az Agrya és a minisztérium szerint a kisdiákok nevelésén keresztül segíthet a vidéki népesség megtartásában.

 Korábban a szövetség létrehozott egy weboldalt (www.vesdbelemagad.hu), ahol szakemberek az adott növényekkel kapcsolatban termesztési információkat adtak közre, ez segítette a gyerekek munkáját. Az oldalra a pedagógusok segítségével felkerültek leírások, fotók, rajzok a gyerekektől, amelyekben a termesztéssel kapcsolatos tapasztalatokat, érdekes vagy vidám pillanatokat, a saját alapanyagból készült ételek fotóit, receptjeit mutatták be.

 A programhoz szükséges pénzt ebben az évben is kizárólag magánadományokból gyűjti össze a szervezet: a felajánlásokat a Fiatal Gazdák az Agrárium Jövője Alapítvány számlaszámára (12011351-01047859-00100003) vagy rózsaszín csekken a szervezet postacímére (1138 Budapest, Váci út 134/C VI.28.) várják a szervezők.

 Forrás: MTI

 

Itt a Windows 8!

A CivilTech Programon keresztül, a Microsoft adományokra jogosult szervezetek is igényelhetnek Windows 8 Professional és Enterprise Upgrade termékeket! A Windows 8 megtart néhány elemet a korábban már megszokott Windows XP-ből és Windows 7-ből, azonban a funkcióját vesztett Start gomb eltűnt. Helyette egy új, alkalmazásorientált felületet kapunk, mely megkönnyíti a szinkronizálást a felhő-alapú szolgáltatásokkal. Emellett számos fejlesztés van a “felszín alatt”, mint például kisebb memóriahasználat, vagy a Windows 7-nél gyorsabb megjelenítés. Nem biztos abban, hogy a Windows 8 megfelelő-e az Önök számára? Összeállítottunk néhány információt, amely segítheti Önt a döntésben. Bővebb információ a Windows 8 oldalon.

 

Irodát keres!

A Békéscsabai Zöld 14 Egyesület, kiadó iroda helyiséget keres bérlési céllal, Békéscsaba központjában, hosszabb távra.

Elérhetőségünk: E-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges vagy Szilágyi Katalin 06/30-368-89-51

 

Szolgáltatás a Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetségénél

Könyvelési szolgáltatás civil szervezeteknek és nem civileknek is, pályázatfigyelés, tanácsadás.

Magánszemélyeknek ügysegéd szolgálat (e-ügyintézés, nyomtatvány kitöltés, stb.), adóbevallás a lehető legkedvezőbb áron!

Bővebb információ a honlapunkon www.sarreticivilek.hu, CIP irodánkban (Szeghalom Bajcsy-Zs. u. 21/2.) vagy Walter Imrénénél a 06-20/317-7045 tel. számon.

 

Európai Év fája

Február 1-jétől szavazhat a közönség a 2013-as Európai Év Fájára a www.treeoftheyear.org oldalon. Idén hat ország, Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vesz részt a versenyben. Az egri Termálfürdőben álló csodálatos fa, a keleti platán nyerte el 2012-ben az „Év Fája”-díjat az Ökotárs Alapítvány által idén harmadszor meghirdetett vetélkedőben (erre lehet most szavazni). A fák nem koruk vagy szépségük miatt kerültek a vetélkedőbe, hanem történetüknek és az őket támogató erős közösségnek köszönhetően. Az Európai Év Fája verseny e különleges fák segítségével szeretné történelmi és természeti értékeinkre és védelmük fontosságára felhívni a figyelmet. A szavazás február 28-ig tart, kérjük támogassák a keleti platánt.

 
< Előző   Következő >
Legyen Önnek is honlapja! Készítette, szerkesztette, tárhely: CSABAPROG Kft.


spacer.png, 0 kB