spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Kezdőlap arrow E-Napraforgó 2012. november arrow KÖZÖSSÉG ÉS RÉSZVÉTEL
KÖZÖSSÉG ÉS RÉSZVÉTEL
2012. november 09.

Előző számunkban már megjelentettünk egy összegző írást a KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS ÚJ KIHÍVÁSAI című konferencián elhangzottakból. Az alábbiakban a Közösségfejlesztők Egyesülete tiszteletbeli elnökének, Dr. Vercseg Ilona előadásának második részét közöljük.

 

A közművelődés és a közösségfejlesztés kapcsolata

Ha a közművelődés és a közösségfejlesztés kapcsolatát egyetlen szóval kellene jellemeznem, azt mondhatnám, hogy ez a kapcsolat szerves – kialakulásában és jelenlegi, egymást megerősítő kapcsolatában is.

A közösségfejlesztés felé vezető út a közművelődés útkeresési kísérleteiből indult ki. A cél valamennyi kísérletnél a hasznosság növelése, a közösség tagjaival való szerves kapcsolat kialakítása volt.

A szerves kapcsolat alapját csakis az adott társadalmi-közösségi közeg szükségletei adhatják. Ám a szükségletek feltárása, felismerése és redukálása bonyolult folyamat, az eltérő szükségletek különféle szakmai válaszreakciókat váltanak ki.

Így indult meg a  ’70-es évek közepétől-végétől a köz művelődését elősegítő szakmai tevékenységek szakosodása: a közösségfejlesztés, a mentálhigiénés, a népfőiskolai és a szociális irányultságú segítő munka.

A közösségfejlesztés Magyarországon is a settlement típusú tevékenységből, gondolatból fejlődött ki, amennyiben a művelődési otthont az önszerveződés központjának, színterének és az ahhoz szakmai segítséget nyújtó intézménynek fogjuk fel. Ha a settlement a törzs, akkor annak egy-egy jó erős ága a közművelődés és a közösségfejlesztés, de vannak további erős ágai is: kulturális és művelődési-művészeti tevékenység, felnőttképzés, szociális munka, szociálpolitika, mentálhigiéné, egészségügyi és szociális munka, ismeretterjesztés, sport, szabadidős tevékenységek, és mások.

Ami a közösségfejlesztést illeti, alapvető jellemzője az integráns szemlélet, tehát hogy az embert tekinti a kiinduló pontnak, nem pedig az intézményi szempontokat.

A közösségfejlesztés másik nagyon lényeges kiindulópontja az volt, hogy akit nem lehet integrálni egy közösségi tevékenységbe, mert valamilyen okból nem akar bejönni a művelődési házba, ahhoz el kell menni.

A vele folytatott párbeszéd, kommunikáció lehetőséget ad számára az önbemutatásra, arra, hogy megfogalmazza a saját problémáit, s esetleg fel kell bátorítani őt arra, hogy másokkal is összejöjjön. A szakma kialakulásának logikája erősen rokonítható egymással, külföldön is, Magyarországon is.

Az első lépés a „Nyitott ház” kísérlet volt.

Ez a kísérlet még a művelődési otthonon belüli munka innovációjára vonatkozott. Vezérgondolata: az ünnepi kultúrától a hétköznapi kultúráig és ismét az ünnepi kultúráig vezető út megtételének fölkínálása volt. Jelentős szerepet szánt az ösztönzésnek, inspirációnak, kezdeményezésnek – a népművelő animátori szerepfelfogásával egyidejűleg, és a művelődési otthont övező társadalmi környezet mindennapi tevékenységének kulturális fejlesztésére helyezte a hangsúlyt. 

Eredmények: 5 %-ról 20 %-ra növekedett a látogatottság

A második lépés: Kimozdulni a művelődési otthonból – helyi művelődési mozgalmak generálása

Önszervező köri mozgalom - tankatalógusok

A helyi kultúra visszatanítása – kalendáriumi munka

A látókör kitágítása: cserék szervezése

Eredmények: Motivációk épültek hosszantartó művelődési-tanulási folyamatokhoz, melyek a művelődési otthonban (szakkörök, tanfolyamok, klubok, baráti körök, stb.) és azon kívül (kertbarát körök, szomszédolások, stb.) valósultak meg.

Harmadik lépés: Közösségi tervezés és közösségi problémamegoldó folyamatok szervezése

Eredmények: E bonyolulttá vált tevékenység során megnőtt a szükséglet a képessé tétel-képessé válás iránt, mely elsődlegesen a cselekvésen keresztüli informális és nem-formális tanulásban, másodlagosan pedig az azt kiegészítő formális felnőttképzési tevékenységben realizálódott (általános célú képzések, szakmai képzések).

Közösségfejlesztés, közművelődés és közösségi művelődés

A képessé tétel és a tudás általi felszabadítás munkája egyszerre közösségfejlesztési és közművelődési.

A motiválás a cselekvésre és tanulásra, az önbizalom építése, a kommunikáció fejlesztése, a közösség aktivizálása és közösségi mozgalmak indukálása, intézmények építése a helyi közösségben, stb. – inkább közösségfejlesztési mozzanatok, míg a közösségi cselekvés véghezvitele és a közösségi tanulási-művelődési folyamatok már inkább a közművelődés, de még inkább a közösségi művelődés körébe tartoznak.

A közösségi művelődés ugyanis valamennyi, a helyi közösségben zajló közösségi tanulási-művelődési-kulturális folyamatot felöleli, mégpedig az egyének és csoportjaik aktív részvétele révén, a tervezéstől a megvalósításig.

E tanulási folyamatok hihetetlenül sokrétűek: a tapasztalatok egyszerű megosztásától a tanulmányutakig, az önszervező tanuló vagy párbeszédkörök, népfőiskolai kurzusok szervezésétől a felnőttképzési tanfolyamokig terjedően széles a skála. A közösségfejlesztők által gerjesztett közösségi folyamat életben tartása – animálása -, folyamatos szervezése; a felbukkanó érdeklődési területeknek megfelelő csoportok életre hívása és működtetése, s mindezekhez tér, idő, szakember biztosítása szintén jó, ha közművelődési, közösségi művelődési feladat.

 

Intézmények közötti egyeztetések, együttműködés, társadalmi integráció

Közösségekről és civilekről sok szó esett eddig, mint ahogy említettük már a közszféra különböző szolgáltatásait nyújtó állami intézményeket is.

Ezekre az intézményekre a civilekhez és az üzleti szféra szereplőihez hasonló nehéz feladat hárul: feltalálni magukat a folyamatosan változó körülmények között, s egyidejűleg alkalmazkodni és változni is.

Nyilvánvaló, hogy a közösségfejlesztést ez utóbbi érdekli. Rég itt lenne már az ideje közszolgálati intézményeink demokratizálódásának és az felhasználókkal történő új „társadalmi megegyezés” alapján egy megújult működésre. Az intézmények ugyanis nem tudják megoldani problémáikat a helyi közösség, a társadalom, a hazai és nemzetközi hálózatok együttműködő közreműködése nélkül, de véges szakmai hatásuk (részterületek!) és egyre szűkebb anyagi forrásaik miatt egymás nélkül sem, tehát az intézményeknek is össze kell fogniuk azonos vonzáskörzeten belül. S ami talán ennél is fontosabb: a helyi közösségek sem tudják megoldani problémáikat nyitott és rugalmas intézmények nélkül.

Ha az intézmények nem képesek magukat újrafogalmazni ebben a kapcsolatrendszerben, kiüresednek, és azt fogják tapasztalni, hogy korábbi feladataikat elviszik más intézmények, szervezetek, s végképp feleslegessé válnak.

A közösségi munka legfőbb feladata ma az intézményközi együttműködés szemléleti alapjainak kialakítása és gyakorlati megvalósítása lenne, a képessé tétellel a fókuszban. A lakosok nem mindig tudnak kapcsolatot teremteni az intézményekkel, így azoknak kellene közösségi kezdeményező szerepet betölteniük, felhasználva mindazt az önbizalom-építő, képessé tevő erőt, amit egy közösségi szinten kialakuló új viszony biztosítani tud.

A lehetőségek megismerése, az ellátástól való elmozdulás a saját élet irányításában való aktív részvételig akkor jöhet létre,

ha az intézmények a teljes embert, s nem pusztán a szolgáltatásaik szempontjából ellátásra szoruló ügyfelet látják az érintettekben;

ha a szolgáltatások nem csak egymás mellett jelennek meg, a másikról mit sem tudva, hanem az egyéni és közösségi utakat egységükben látva, egymással kölcsönhatásban is;

s ha lehetőségeiket a helyzetből való kivezető utak intézményközi keresésére is felhasználják – az egész közösség hasznára.

Szükséges, hogy a civil – önsegítő, önszervező, önkéntes – kezdeményezéseket az intézmények erkölcsileg és szakmailag, a képessé tétel minden bekapcsolható eszközével támogassák, hiszen ennek számos hozadéka lesz az egyén, a közösség és az intézmények számára is. Fontos lépés ez az önállóság és az önbizalom fejlődésében; a másokért vállalt felelősség gyakorlattá szervezése pozitívan hat vissza az egyéni életvezetésre, motivációt épít az informális és formális tanulásra, stb.

Az önkéntes tevékenységek szaporodása idővel kiegészíti és módosíthatja is az intézményi szerepköröket, de nem teszi feleslegessé, csak a munka hangsúlyait helyezheti át a frontális ellátástól a mind szakszerűbb munka felé: koordináció, a közösségi munkaformák, s a képessé tétel szervezettebb formáinak kialakítása.  

 Dr. Vercseg Ilona

Irodalom:

Bibó István (1945): A magyar demokrácia válsága. In: Válogatott tanulmányok, Magvető, Budapest, 1985. II. kötet 50-57.old.

Csepeli György - Prazsák Gergely vizsgálata, 2010, Parola 2010/3. szám

Dewey, J. (1927): The Public and its Problems. Athens, Ohio University Press, 142-148 o.

Gadamer, H.-G.: Igazság és módszer, ford. Bonyhai Gábor. Budapest, 1984, Gondolat Kiadó

Habermas, J.1981. A kommunikatív cselekvés elmélete (The Theory of Communicative Action) Budapest, ELTE, Szociológiai Figyelő (Sociological Observer), 1985/1.

Hargitai Miklós: Finn furfang. Népszabadság Hétvége, 2011. december 10.

 
< Előző   Következő >
Legyen Önnek is honlapja! Készítette, szerkesztette, tárhely: CSABAPROG Kft.


spacer.png, 0 kB