Az Egyesületünk alakulásának előzményei az 1990-es évekre nyúlnak vissza. A Megyei Művelődési Központ közösségfejlesztő képzésének hallgatói – civil szervezet vezetők, szociális munkások, pedagógusok, közművelődési szakemberek – 1993-ban alakították meg a szervezetet azzal a szándékkal, hogy ezen keretek között is próbálják ösztönözni, serkenteni a hátrányos helyzetű térségek; települések helyi társadalmának fejlődését. Az Egyesületünk egyik fő célkitűzése alakulása óta, olyan informális közösségek és civil szervezetek létrejöttének, működésének segítése Békés megyében, amelyek sokat tehetnek egy-egy település, városrész fejlődéséért, az ott élő lakosok életminőségének javításáért.  

A tevékenységünk révén különböző módszereket alkalmazunk: szaktanácsokat adunk civil szervezetek létrehozásával, működésével, érdekérvényesítő, szervezetfejlesztési, helyi társadalom-  közösségfejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban. Együttműködünk és segítetjük informális közösségek, civil hálózatok kialakulását, működését, ösztönözzük település-közösségfejlesztő programok beindulását  (pl. Gyula-Németvárosi Olvasókör Hagyományainak Felélesztése projektben közreműködés; mezőberényi civilek hálózatépítése, békés megyei civil kerekasztalok működése). Konferenciákat, civil műhelyeket szervezünk , többek között  évente hagyományosan megrendezzük Doboz-Szanazugban a civilek bentlakásos szakmai műhelyét. Szolgáltatóként, szervezőként és előadóként „kiszerződünk” – tevékenységi körünknek megfelelő - közösségfejlesztő feladatok ellátására. A szervezetünk tagjai - elsősorban helyi társadalom/közösségfejlesztő és kulturális témakörökben – előadásokat tartanak a megyei különböző településein, legutóbb Végegyházán, Battonyán, Békéscsabán. Segítjük a kistelepüléseken zajló helyi értékgyűjtő munkát, valamint részt veszünk települési/régiós komplex; szakirányú humán fejlesztési stratégiák elkészítésében, lsd. békéscsabai ifjúsági stratégia. Az elmúlt években EU-s projektjeink keretében megvalósítottuk 32 civil szervezet komplex fejlesztését, valamint 7 oktatási intézménnyel együttműködve közösségfejlesztő szakköröket, közéleti táborokat szerveztünk.  Az  E-Napraforgó hírlevelünket havonta jelentetjük meg, amelyet 250 közösségnek, civil szervezetnek, intézménynek juttatunk el. Jelenlegi fő tevékenységük: részvétel a békéscsabai  Ifjúsági Közösségi Felmérő munkában; nyári, őszi konferenciák előkészítése.

 

Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete

  • Székhely: 5600 Békéscsaba, Luther u. 6.
  • Iroda: Tégla Népművészeti és Alkotóház és Közösségi Ház
  • Békéscsaba – Orosházi út 32.
  • Postacím: 5600 Békéscsaba, Postafiók: 570
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Telefon: +36-30/2074482
  • Holnap: civilek.csabanet.hu
  • Facebook: https://www.facebook.com/magdolna.pocsajinefabian.7
  • Képviseli: Hargittainé Megyeri Valéria elnök; Pocsajiné Fábián Magdolna titkár
  • Adószám: 18373112-1-04

 

Egyesületünk működését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja